A Pole Theatre Hungary 2019 után

2017-ben a zsűri asztalon feküdve kezdtem a gyakorlatom és szelfiztem a zsűritagokkal. Tavaly az egyik zsűrit hívtam fel, hogy szedjen le a rúdról, mert az volt a poén. Idén a világbajnokság után ahol fantasztikus színházi produkciókat láthattunk, az itthoni versenyre is egy hasonlóan hatalmas showt szerettünk volna hozni. Megmutatni hogy szerintünk milyen egy igazi komplex színházi produkció. A helyszín adott volt, nem kellett repülőn cipelni a díszleteket és a szereplőknek sem kellett messzire utaznia.



Sajnálom hogy a technika nem követett ebben minket.

A háttér videómnak pont a lényegét vágta le a képernyő. Nem csak azért sajnálom mert így pont a poénok maradtak le a gyakorlatomból és vált érthetetlenné az előadásom, de rengeteg munkám volt a videó elkészítésében. Több óra vágás, szenvedés az anyagok keresgélésével… éjszakába nyúló munka hogy az eredeti határidőig elküldjem a szervezőknek.



Az egyetlen résznél aminél kifejezetten fontos hogy sötét legyen a színpadon hiába küldtem el előre, és próbáltuk le a fényeket a bemelegítésnél élőben nem jött össze. A színházban hónapokig próbálják a fényeket a beállításokat. Nekünk erre a helyszínen a versenyen 5 percünk volt a szerepelőkkel.

Egyáltalán nem a sértettség beszél belőlem, tudom hogy rengeteg ember hónapokig tartó munkája van ebben a versenyben, és színvonalas szuper versenyt tudhatunk magunk mögött. Fantasztikus érzés hogy egyedüliként immár 3-szor vehettem részt a döntőben. Elégedett vagyok mert amit elképzeltünk azt megcsináltuk.



A legtöbb visszajelzés amit a verseny után kaptunk az volt „hogy túl sok volt”. Rengeteg versenyt és produkciót végig néztünk, és 1 éven belül ez már a 4-5. teljesen új gyakorlatunk. Igen lehet ez ide, ilyen mezőnybe sok volt. De ez olyan kritika amivel megbarátkozunk. Az elmúlt versenyek tapasztalata azt mutatta hogy ez igen is kell. Persze előfordul az is hogy a kevesebb néha több. A végeredményt sok minden befolyásolja, nem tudom hogy végül itt most mi döntött a szempontoknál, de igazából nem is számít. Egy versenyen nem a győzelem a fontos és ezt valóban így is gondolom, hanem az hogy elmondhassam amit elképzeltünk megcsináltuk ez esetben egy színvonalas színházi produkciót. A tanítványaim nem a nézőtérről néztek hanem velem szerepeltek amiért ezúton is köszönet. Hatalmas élmény volt ezúttal is <3



123 views